November 21st, 2017 AAAA
EN
Tue 21 November 2017
Warszawa (PL)
 
2/-2°C
Sun Mon Tue Wed Thu
4 4 3 2 9
Tue 21 November 2017
Praha (CZ)
 
7/2°C
Sun Mon Tue Wed Thu
6 5 9 11 12
Tue 21 November 2017
Bratislava (SK)
 
5/3°C
Sun Mon Tue Wed Thu
5 7 7 10 11
Tue 21 November 2017
Budapest (HU)
 
4/2°C
Sun Mon Tue Wed Thu
6 7 6 12 11
PolandCzechiaSlovakiaHungary

Mikor van egy közép-európai város?



Az "itt és most" és a hétköznapok utópiái
Tamás Tofalvy
 
Ha valaki a térkép fölött merengve azt a helyet akarja megkeresni, amit Közép-Európának hívunk, akár ismerős számára a közép-európaiság állapota, akár nem, sajátja vagy nem ez a kultúra, nem hagyatkozhat vaktérképre.
 
Az Európa testét ritkásan behálózó erek, a határok nélkül az idegen szemlélő az arányokat segítségül hívva legvalószínűbben ott keresné Közép-Európát, ahol már az orosz síkságok kezdődnek; aki pedig nagyon is jól tudja, hol kutasson, rádöbbenhet: ösztönét nem a gyakran kizárólagos jelentésadónak vélt geológiai formák ismerete, hanem a határok tudása, a politikai tudat mélyen beivódott jelenléte táplálja.
 
Még inkább tudatosulhat, és egyben el is bizonytalanodhat ez az ösztöne, ha a határok hálózata által közrefogott pontok, városok között kell tájékozódnia, hiszen a geográfiai mintázat által kijelölt szerepek és a politikai térkép által formált történelmek feszültségében jelentkezik mindaz, ami a város kitüntetett helyét biztosítja a megismerésben, és az, ami a közép-európai város különutas szerepét adja a kultúrában.
 
A kereső eddig az égtájak, a felület egyenetlenségei és a határok vonulatai nyomán próbált tájékozódni, a "hol van" kérdésére választ kapni, de a politikai viszonyokhoz való alkalmazkodás kényszere egyre több és több lehetséges világot tár fel előtte, fokozatosan kibővítve a tér formáit az idő újabb változataival. Ha megtalálta a várost, magát a várost találta meg? Melyik várost találta meg, ha most találta meg a várost? És ha lehet különbség, ha van különbség, hogyan helyezhetjük el a közép-európai város fogalmát az alakuló térben és a  változó időben, egy mondatba sűrítve a kérdést: "mikor van egy közép-európai város"?
 
Térképek,  idők, városok
 
"Természetesen most" - mondhatná rögtön a gyakorlatias válaszadó. Ez a megélés fenomenológiája felől mindenképpen releváns válasz azonban már nem elégséges, ha arra keressük a választ, hogy a város "itt és most" megtapasztalása hogyan épül az akár évszázadokon keresztül épített, lerombolt, tervezett vagy éppen toldozott-foldozott városképekre, jelképekre, közösségekre, élettörténetekre, és a pillanatok egymásra következésével hogyan irányul a vágyak, elvárások, minták felé.
 
Pedig a közép-európaiságnak nevezett élethelyzet és kulturális közeg éppen ebben a feszültségben, az adott örökség és a változó elvárások közötti térben nyerte és nyeri el fokozatosan alakuló karakterét; a városokban, amelyek máskor, máshol épültek, de itt és most élünk bennük, és egy máshol, máskor gyakorolt szerepre készülve, a folyamatos készülődés, köztesség állapotában.
 
Mondhatnánk, ez minden égtájon így van: a városok, és egyáltalán a más és más elvek és gyakorlatok alapján alakuló országok is a hagyomány és annak extrapolációi, az adott mozgástér és adódó lehetőségek léteznek. De éppen ez az univerzális mintázat irányíthatja rá a figyelmet arra, hogy mennyire más hagyományok és lehetőségek, múltak és minták ütköznek össze egy-egy földrajzi vagy kulturális, és urbanisztikai alakzat megélésében és értelmezésében.
 
Mi az tehát, ami nehézzé teszi egy közép-európai város közegében összetorlódó idők és terek szétbontását? Ha ismét ránézünk egy térképre, de nem egy maira, hanem a régen felfedezett és porral vastagon beborított polcokról leemeljük azokat az ábrázolásokat, amelyek az egykori Európáról szólnak, láthatjuk a rögzített határok előtti kontinens folyók és hegyek által szabdalt felszínét, a kitüntetett városok latin megnevezéseivel, majd tovább lapozva az évszázadokban elénk kerülhet a Közép-Európát már alapvetően a Habsburg Birodalom határai közt feltüntető térképek sora.
 
A városok nevei itt már többségükben német nyelven sorakoznak, jelölve az eltolódást, ami a hagyomány átértelmezése, és az ezáltal megváltozott elvárás határai között kaphatott teret: a birodalom immár politikai értelemben is integrálója a földrajzi egységeknek, és a városok szerepei és funkciói - azaz a feléjük irányuló és saját elvárások - a birodalom keretében nyernek értelmet.
 
Ez az értelemadás az első közvetlen előképe annak a stratégiának, ami a mai közép-európai város időbeliségének ambivalenciájáért felelős. A birodalom (azaz már egy konkrétan, pontosan és minden irányban lezárható tér) által összefogott városok szövevényében - szintén: mint ahogy bármely más birodalomban - elkerülhetetlenné vált az egyébként is adott területi, fejlettségi, hatalmi anomáliák biztos differenciálódása és egyre karakteresebbé válása. A tér bizonyos pontjain elhelyezkedő városok egyre inkább aszerint váltak meghatározhatóvá, hogy a gazdasági, vallási, politikai centrumnak, vagy a perifériának, vagy éppen az átmenetnek mely térszeletében kaptak helyet.
 
Az idő mint fejlődés dimenziója a politikai gondolkodásban - amely egyébként is csak a 18. század kognitív terméke - ezzel kap egyre több és több lehetőséget, másképp fogalmazva: teret a közép-európai regionális gondolkodásban. A mintaként kijelölt központi városok felé való igazodás kényszere a periféria gyakran megkerülhetetlen szerepeit kényszerűségből követő, egyre inkább leszakadó többi, és egyre több város további távolodásához vezetett. Távolodás, ahogy a térbeli távolság metaforája bevonódik a frissen kialakult fejlődés fogalmának időbeli felfogásába; távolodás, ahogy a tér elszakította egymástól a városok adott körülményeit az ideálisnak tartott állapottól; távolodás a városok szükségszerűen a szűkebb környezet által meghatározott, autonóm fejlődésének útjaitól, a városok lakóinak és vezetőinek értelmezésétől, amely immár egy kitüntetett földrajzi irány, a centrum által megtestesített szimbólumban láthatta csak az új fejlődés lehetőségét, azaz a jövő zálogát.
 
Ez a hermeneutikai rés - amely hasonló a jelek tanának a reneszánsz után bekövetkező változásához, mellyel megszűnt a szükségszerű és adott kapcsolat a jelenség és jelentése között - végleg megbontotta a város jelenének és jövőjének egységét, amennyiben az egyébként is újonnan kialakult jelentéspáros már nem ugyanabban a térben találta meg ideális reprezentációját. Amíg a jelen még mindig az "itt és most"-hoz kötődött, addig a fejlődés koncepciójával összefonódó jövő már máshol, a centrumban kereste a hétköznapok utópiáját.
 
A jövő kényszerei
 
Nem utolsósorban ez is hozzájárult a birodalom kohéziójának csökkenéséhez, majd hirtelennek látszó széthullásához - ami új centrumokat és új jövőképeket adott a közép-európai városoknak. De ezek a jövőképek már azáltal sem lehettek a részesei egy történeti kontinuitás által meghatározott lineáris fejlődési elv térnyerésének, hogy az alapul szolgáló hagyományok is darabjaikra hullottak szét. Az úgynevezett nemzetállamok egymástól átvett és átírt majd átértelmezett saját történelmei keresztül-kasul szabdalták a közös múlt tereit és jövőképeit.
 
A fejlődéshez való viszonyulás a birodalom határainak eltűnésével, és a sok kis határ kialakulásával egyre inkább a hajdani birodalom földrajzi helyzete által meghatározott térhez képest fejlettebbnek gondolt területek felé irányult, egyre jobban kikristályosítva a Nyugatnak mint a fejlődés mértékegységének, céljának és értelmének a hálózatszerű metaforáját. A Nyugat alkonyával valójában megszülető Nyugat a regionális viszonyítási rendszernek a nagyobb rendszerbe való tagolódásával már nem mint egy alternatíva, hanem mint az alternatíva jelent meg a kis közép-európai országok narratívumaiban.
 
A világháború után a válságokkal terhelt kapitalizmus berendezkedése, és a nagy nyugati gazdasági központoktól függő nemzetgazdaságok kialakítása a Nyugat halálos járványaitól sem tudta függetleníteni magát: a második világháború és a holocaust által felrúgott hagyományoktól és a náci totalitárius állam offenzív jövőképektől nem függetleníthette magát a háborúba és a népirtásba szintén tevékenyen bekapcsolódó közép-európai államok sora sem.
 
A régió lakói számára addig még nem tapasztalt szenvedést, rombolást hozott a háború, a vége pedig addig elképzelhetetlen mértékű számvetésre adott lehetőséget a városoknak. Mi történt? A legkarakteresebben még mindig a birodalom gazdasági lehetőségei által meghatározott, és a birodalmon belül betöltött szerep nyomán kialakult városszerkezetek, amelyek éppen hogy csak kipróbálhatták maguk a kis országok határai között, és a nagy Európa felé irányulásban, most porig rombolva hevertek szerteszét az öreg kontinens kellős közepén.
 
Mégis, a romok erősebbnek bizonyultak az építő kezeket irányítóknál, ez nem is történhetett másképp: amíg a jövő víziói leginkább a múlt nyúlványai lehetnek, addig csak a retrospektív spekulációk hozhatnak csak szükségképp igazságtalan ítéletet. Dacára annak, hogy a második világháborúval már végképp szétfoszlott a birodalom struktúrája, a városokat mégis újjá- és nem átépítették. Újjászületett a hajdan a császárvárossal versengő Budapest is, a birodalom második fővárosa, a parányi ország északi pereméhez közel, természetszerűleg nem felkészülve arra, hogy az újjáépítés nemhogy a múlt ideái által elképzelt nyugati mintához nem tud már alkalmazkodni, de hamarosan egy olyan új minta fogja meghatározni, amelyet korábban senki sem kívánt magának Európának ezen a felén.
 
Nehéz, nem csak az "itt és mostok" sorában, de a visszatekintés tudásával felfegyverkezve is megérteni Közép-Európa elvágását a nyugati utópiától, és a vágyait reprezentáló elbeszéléseinek hozzákötését egy olyan földrajzi irányhoz, amely a valóság egyfajta megkettőződéseként sohasem képviselte azt a fejlődést, amelyet mégis képes volt folyamatosan újratermelni és kommunikálni a terror és a retorika alakzataival. Az erő felülkerekedése a tapasztalat utópiáján olyan örökséget hagyott a közép-európai városoknak, amelyet évtizedek hosszú sora sem fog kitörölni sem a múltjából, sem a jelenéből - sem a jövőjéből.
 
 A kontrolláló erő lazulásával egyre inkább és újra a gazdaságilag fejlettebb, a másik világ felé irányuló városok a rendszerváltások lendületében hirtelen "ott" és mégis "itt" találták magukat, összekeverve a szabadság legkönnyebben kapható, olcsó díszleteit a szabad kereskedelem és gondolkodás lehetőségeivel. Ebből még ma sem lábaltak ki Közép-Európa városai, még úgy sem, hogy több mint másfél évtized elteltével a korábban abszolút utópiának tekintett, később ebben a szerepében már egyre inkább megkérdőjelezett Európai Únió újabb lezárt területi egységének részeivé váltak.
 
A birodalom vérkeringésének anomáliái szerint feltöltődő vagy elhaló, majd a századfordulós eklektikus városfejlesztési koncepciók nyomán - még mindig - mai építészeti karakterüket elnyerő, az első autó elindulása előtt már rögzült úthálózattal rendelkező, a kis államokban gazdasági és kulturális kontextusukat elvesztő, élő műemlékekként funkcionáló - majd a kommunista diktatúra alatt szimbolikusan egy másik centrum felé, majd még később vissza fordított - hatalmas középületekkel felruházott, a már sokadszorra nem érvényes múlt által kialakított városok hogy is élhetnének, működhetnének saját múltjuk és jövőjük szerint.
 
A közép-európai város szinte minden eleme a múlt mementója, egy olyan múlté, ami egy ma már sehol sem létező, gyakran nosztalgikus stratégiákkal vágyottnak beállított szerep dokumentuma. Az újonnan felvett jegyek - a tömegközlekedés fejlesztésétől kezdve a rendezvények megszervezésén keresztül egy homlokzat felújításáig - pedig újra az Únió által lezárt terület gazdasági utópiája, a Nyugat felé irányítják a tervezők tekintetét, akik újból egy nagy rendszer másik perifériáján találják magukat.
 
Hol vagy?
 
A közép-európai városok lakói számára a Nyugat felé irányulásnak, és a helyi tér helyi megoldásaitól való elfordulásnak egyszerre motorja és alternatívája az európai integrációval nagyjából egy időben kibontakozó, globalizációnak nevezett változások összessége által kínált kommunikációs, gazdasági és politikai csatornák sokasága.
 
Ahogy arra a globalizáció teoretikusai és megélői is sokszor rámutattak: a globalizációban nem csak a vezető minták tudnak egyre nagyobb publicitást kapni, hanem az egyes régióknak is egyre több lehetőségük van arra, hogy létük és modelljük információját eljuttassák máshova, ezáltal definiálva, identifikálva magukat, nem mint viszonyulás, hanem immár mint alternatív cél, nem megszabadulva a múlttól, hanem visszanyúlva hozzá, nem követve a hagyományt, hanem újraértelmezve azt.
 
Mindez miért fontos? Nem a nemzeti érdekek miatt - azokról éppen Közép-Európa sorsa mutatta meg, hogy nem adhat másnak, csak a "győztesnek" alternatívát. Nem a regionális érdekesség miatt - minden régió egyformán érdekes, a másság, az egzotikum konstrukciója szinte mindig a távolság és az ismeretlenség, nem az esszenciális originalitás vonatkozásában alakul ki. Nem a gazdasági érdekek miatt - munkát a multinacionális vállalat és a helyi cég is ugyanúgy tud adni, ahogy a gazdasági mutatókon javítani.
 
Nem, mert a Nyugat mint jövő alternatívája pontosan ezen érdekhálózatok mentén válhatott azzá, ami, feltéve egyben a kérdést: lehetséges-e a politikailag más és más közegbe került közép-európai városoknak, amelyek bár továbbra is az egykori államok által adott struktúrában léteznek, de fragmentálódásuk folyamán végleg elveszítették nagyhatalmi funkciójukat, vagy részüket egy mindenkori nagyhatalom szerkezetében, hogy saját terükben és lehetőségeikben határozzák meg a jövőjüket?
 
Ha sikerül megtalálni nem csak a gazdasági, de a tágabb értelemben vett kulturális lehetőségek terét, a saját választások és döntések újragondolásával: akkor a válasz a hermeneutikai gyanú helyett a remény kifejezésével szólva, igen. És akkor a jövő akár már nem csak a távoli tájakon, hanem "itt" és "most" is lehet.
 

© 2006–2017, International Visegrad Fund.
   
Pageviews this month: 26,755